Titokzatos bőr (Mysterious Skin)

mysterious02

A Titokzatos bőr című filmet[1] véletlenül találtam a filmes kupacom alján. Mint utóbb kiderült, beszerzésére a főszereplő, Joseph Gordon-Levitt[2] személye motivált, ám be kell valljam, erről teljesen elfelejtkeztem, és a film kezdetén fogalmam sem volt, mi fog kisülni belőle.


Nekem így tetszett: 8

A jó: átgondolt forgatókönyv, remek rendezés, a színészek kitesznek magukért.
A rossz: nyers, kiszámítható.
És a csúf: nincsenek tabuk.


Nagy rajongója vagyok Joe munkásságának, és most nemcsak az olyan híres filmjeire gondolok, mint a A sötét lovag – Felemelkedés[3], vagy a Looper – A jövő gyilkosa[4]. Ott van példának okáért az általa írt és rendezett Don Jon[5], ami hibái ellenére is zseniális, a méltatlanul elfeledett 500 nap nyár[6] című mozi, vagy a hitRECord közösség[7] által készített Morgan M. Morganson’s Date with Destiny[8] című nyelvújító alkotás is. Ezek után talán érthető, hogy miért akadt meg a szemem ezen a filmen…

…valamikor réges-régen. Azóta teljesen elfelejtkeztem róla, és csak a véletlennek köszönhető, hogy most a kezembe került. Ennek folytán mindenfajta előzetes elképzelés nélkül tudtam nekiállni, ami az élménynek mindenképpen előnyére vált. Így még értek meglepetések az amúgy teljességgel kiszámítható film során. Utóbbi nem a történet sablonosságának számlájára írható, sokkal inkább az okozza, hogy a rengeteg összefüggő dolog miatt az időben előre és visszautalások elkerülhetetlenek. Sok eseményt előrevetítenek a történések és dialógusok. A feszültség inkább abból adódik, hogy tudjuk, mi fog történni.

A rendező mindenképpen dicséretet érdemel. Bár nem a hagyományos beállításokkal dolgozik, képei mégis hatásosak. Egy-két helyen ugyan tetten érhető, hogy tulajdonképpen egy könyvfeldolgozással állunk szemben, összességében azonban mégis valódi moziélményben van részünk. A film üdének és frissnek hat, még ha itt ott kicsit csiszolatlan is. A történet kibontására a nem egész kétórás játékidő éppen megfelel, nincsenek felesleges felvételek, mindennek jelentősége van. A lezárás – bár remekül illik a film végére – éppoly hirtelen, mint a kezdés, és valószínűleg több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol: ez tipikusan az a mozi, ami után az ember még beül valahová beszélgetni, megemészteni a látottakat.

A történetről szándékosan nem írok semmit, mert azzal szerintem csak lelőném a poénokat. Aki nem riad vissza egy kis drámától, egy kis kirándulástól az ismeretlenbe, az mindenképpen egy maradandó élménnyel lesz gazdagabb.

Joseph Gordon-Levitt nélkül valószínűleg sosem találkozom ezzel a filmmel, de így utólag egyáltalán nem bántam meg. Rajongóknak kötelező, a többieknek pedig érdekes felfedezés lehet.

Hivatkozások:
[1] http://www.port.hu/titokzatos_bor_mysterious_skin/pls/w/films.film_page?i_film_id=76204
[2] http://www.imdb.com/name/nm0330687/[2]
[3] http://www.port.hu/a_sotet_lovag_-_felemelkedes_the_dark_knight_rises/pls/w/films.film_page?i_film_id=118010
[4] http://www.port.hu/looper_-_a_jovo_gyilkosa_looper/pls/w/films.film_page?i_film_id=124020
[5] http://donjonmovie.tumblr.com
[6] http://www.port.hu/500_nap_nyar_(500)_days_of_summer/pls/w/films.film_page?i_film_id=106099
[7] http://www.hitrecord.org
[8] https://www.youtube.com/watch?v=aYErtw_T0Ts

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s